A duó ötlete egy reklámfilm-producer, Ivan Sapovalov agyából pattant ki, aki Beata Argyejevával közösen dolgozta ki a leszbikus diáklány imázst. Julia és Lena 16 évesek voltak, amikor a Universal leszerződtette őket, és először Oroszországban, majd szép lassan Európában, sőt, Amerikában is befutottak.

Ez nem is volt annyira meglepő, ha azt nézzük, hogy az első lemezhez nem kisebb nevet sikerült megnyerniük, mint a világhírű producert, a Frankie Goes To Hollywoodtól kezdve Tina Turneren át a Texasig számos világsztárral dolgozó Trevor Hornt.

A siker nem is maradt el, noha ebben igen nagy szerepet játszott az All The Things She Said botrányos klipje és szövege is. Sokak szerint azonban ezen kívül nem sok emlékezetes dolog volt az albumon, a Not Gonna Get Us című második kislemeztől és egy bizarr Smiths-feldolgozástól (How Soon Is Now) eltekintve.

Az All The Things She Said egyébként egy örmény származású szerző, Sergio Galoyan műve, aki 17 éves korában írta a számot. Ő azóta kiköltözött Londonba, és többek között a Marylin Mansonnak csinált remixeket, de amikor a lányoknak újra szüksége volt rá, újra rendelkezésükre állt. Ezt már csak azért sem bánta meg, mert így ismerkedett meg feleségével, Szasával, aki a Tatu új menedzsere lett, miután Sapovalov és a lányok útjai elváltak.

Nem lehetett nem figyelembe venni az új lemez esetében, hogy Julia és Lena már nem kamaszok, hiszen időközben mindketten elmúltak már húszévesek. Sőt, Juliának még kisbabája is született, ami igencsak megingatta a leszbikus imázs valóságalapját, és bár a kérdésben továbbra sincs semmi kimondva, érezhetően más irányba szeretnének elindulni. Az új lemez kapcsán adott egyik interjújukban például ezt mondta a vörös hajú Lena a kérdésről:

"Sosem mondtuk, hogy leszbikusok lennénk. Csak annyit mondunk mindenkinek, hogy szeretjük egymást. Nem arról szól a dolog, hogy bármelyikünk is leszbikus lenne, egyszerűen jó barátnők vagyunk. Annyira közel vagyunk egymáshoz, hogy akár testvérek is lehetnénk. Néha én anyáskodom Julia fölött, néha pedig fordítva. Mi mást mondhatnék még a témában?"

Talán érthető, hogy a lányok mára kissé belefáradtak ezekbe a kérdésekbe, ám akármit tesznek  isa jövőben, borítékolható, hogy még jó darabig ez lesz velük kapcsolatban a legelső, ami az emberek eszébe jut, hiába erősködnek, hogy a Tatu elsősorban a zenéről szól.

"A Tatu üzenete nem a szexualitás, hanem hogy szeressük és fogadjuk el egymást és legyünk türelmesebbek egymáshoz. Ebben a világban ugyanis az emberek nagy része számító és önző. Csak magukra gondolnak, és ugyanakkor nem őszinték. Hát legyenek azok!" - fejtette ezzel kapcsolatban a Tatu főideológusa, Lena.

A tavaly ősszel megjelenő Dangerous And Moving mindenesetre optimizmusra okot adó folytatás, sokkal karakteresebb és erősebb, mint az első album. A hibátlantól ugyan messze van, de jóval több az értékelhető dal rajta, és egy olyan munka, amely már megáll a saját lábán is, az ál-leszbikus pózolások nélkül. Ismét visszatér Trevor Horn egy számban, de rajta kívül is feltűnik a lemezen Sting (a Friend Or Foe című számban basszusgitározik), Dave Stewart vagy éppen Richard Carpenter.

Több kritika szerint is a lemeznek az "oroszos" motívumai ütnek igazán, elsősorban az oroszul is énekelt albumzáró Obezyanka Nol. A világ számos országában Top 10 sláger All About Us pedig az eddigi legjobb Tatu kislemez, amely ráadásul a klip nélkül is élvezhető, és a mainstream rádióslágerek közül a kevés hallgatható közé tartozik.

Most már csak az a kérdés, hogy a nagykorúvá váló Tatu-lányok a jövőben hogyan birkóznak meg leszbikus örökségükkel, és képesek lesznek-e valóban elérni, hogy inkább a zenéjük miatt legyenek emlékezetesek.