Kátyúkárok
Mr.Chaos and Scream 2005.10.28. 11:11
Az idei első öt hónapban 39 millió forintot fizetett ki a fő- és tömegközlekedési utakon kátyúba futott kárigénylőknek a Fővárosi Közterület-fenntartó biztosítója. Ez az összeg 69 millió forinttal kevesebbet, mint a múlt év hasonló időszakában, mivel FKF Rt. februártól alaposabban ellenőrzi a bejelentéseket - írja a Népszabadság.
Szigorúbb kátyúkár ellenőrzés
|
Januártól május végéig 2800-an sétáltak be a Bánk bán utcai irodába azzal, hogy autójuk az FKF Rt. által fenntartott út hibájából szerzett sérülést. Eddig 2000 ügyet bíráltak el, amelyeknek nagyjából egyharmadát találták alaptalannak. Az elutasítottak általában olyan autósok - és újabban egyre gyakrabban motorosok -, akik a bejelentőlapon igen szolid számot írnak a "milyen sebességgel haladt" kérdésre, a vizsgálat során azonban úgy találják, hogy a megjelölt kátyúban ilyen tempó mellett nem szenvedhetett ekkora kárt a jármű - a sofőr nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, tehát nincs alapja reklamálni. Másokról bebizonyosodik, hogy máshol keletkezett elváltozásokkal jelentkeznek, mint amit papírra vetettek - őket is elutasítják.
Az év elején külön ügyfélszolgálatot állítottak fel a kátyúkárigények kivizsgálására. A csapat által szerződtetett szakértő a korábbinál intenzívebben járja a bejelentésekben megjelölt helyszíneket, és munkába állítottak egy számítógépes rendszert, amely három évre visszamenőleg tárolja a kárigénylők adatait - nyilatkozta a Népszabadságnak Izsák Györgyné, a társaság útüzemeltetési osztályának vezetője.
Izsákné szerint a számítógépes rendszer sokszor már a procedúra elején jelzi, hogy a kárigény legalábbis gyanús. Feltűnő például, ha valaki öt hónap alatt háromszor jelentkezik kártérítésért, ugyanazokkal a tanúkkal. Hozzátette: tisztában vannak vele, hogy sok az úthiba, tehát gyakoriak a kerék- és futóműsérülések, amelyekért jót kell állniuk de mint közpénzből gazdálkodó cégnek oda kell figyelniük, hogy valóban csak a jogos kárigényeket elégítsék ki; nem mindegy, mennyit költenek biztosításra. | |
|