4.fejezet

Felsőbb fokozat

 Egy hét telt el a történtek óta, s a következő hétvége elején újra a pálya padjain gyűlt össze a kis társaság. Tamás, aki azóta kicsit visszahúzódóbb lett, Zoli mellett ült és Szentesi egyik történetét hallgatta. Ágnes és Renáta távolabb üldögéltek tőlük a sportcsarnok falának tövében és Szentesi poénjain nevettek. Pityu, Tibor, Vivien és Sebesi szintén Szentesi produkcióján mulattak. Ám nem mindenkinek volt jó kedve. Zoltán napok óta maga alatt van, hisz barátnője, Dominika egyre kevesebb időt van vele és az utóbbi időben furcsa módon Szilveszterrel érkezik a pályára.

 A cigaretta bűnös világába menekült, hogy megnyugodjon és Tamás mellett pöfékelve nézett előre.

 -Pedig már leszoktál- nyögte Tamás és felnézett a felettük hajladozó fák lombkoronájára. -És mindjárt esik.

 -Az cink- morogta Zoli és újat szívott a cigarettába. -Bűnös az élet.

 Szentesi, látva hogy Zoli maga alatt van, abbahagyta a vicceskedést. Minden szem Zolira került.

 -Baj van?- kérdezte Pityu és átült a fiú mellé.

 -Nincs- nyögte Zoli, majd felállt és elsétált a másik irányba.

 Tamás már indult volna utána, de Pityu elkapta a kezét.

 -Ne, had gondolkodjon- mondta és leültette maga mellé a csalódott arcú fiút.

 Húsz perccel később a kosárpályán mindenki játszott, kivéve a távolban ülő Zoltánt és a pálya mellett a fűben henyélő Pityut és Tamást.

 -Tudod, nem csak neki nehéz az élet- mondta és közben az ujján pörgette a kosárlabdáját.

 -Persze, hogy tudom- mondta Tamás. -De Vesztit nem érdekli, már négy napja mindig Dominika körül lebzsel.

 A fiú tisztán emlékezett, mikor előző nap Szilveszter átkarolta a lányt, s szó nélkül engedte, hogy a srác karolgassa őt és bókoljon neki.

 -De ez a csajon is múlik, mindig két emberen múlik, te is jól tudod- mondta Pityu és letette a labdát. -És mi újság a kutakodásról? Találtál valamit?

 -Hát, még egy hete, másfél hét múlva érkezik Szegedre egy tudományos bemutató, ahol bemutatják az egyik ereklyét.

 Pityu elmosolyodott.

 -És te nem örülsz?! -vigyorgott. -Öt éven át arra vártál, hogy lássad.

 -Igen, de rosszat sejtek- mondta és figyelte, ahogy Vivien a palánkra dobja a labdát. -Valami rosszat- ismételte.

 Mielőtt Pityu válaszolhatott volna, Szilveszter és Dominika párosa tűnt fel a sportcsarnok mögül, a nyomukban Brigittával. Tamás összeszűkölt szemmel nézte, ahogy az első két személy társalog, majd Zolira ugrott a tekintete.

 -Ebből baj lesz- morogta Pityu, amikor látta, hogy Zoli felpattant és az érkezők felé vette az irányt.

 Tamás is felugrott és elindult Zoli felé. Szilveszter és Dominika beültek a fák alatti padokra és beszélgetni kezdtek. Brigitta a mellettük lévő padra ült, és mosolyogva nézte őket. Tamás futólépésbe kezdett, hogy hamarabb érjen a fák alá, mint Zoltán. Nyert, időben odaért, s Brigitta ahogy meglátta, lefagyott az arcáról a mosoly.

 -Hogy te mekkora gennyláda vagy- mondta Tamás és elindult Szilveszter felé.

 A fiú rámosolygott Dominikára, majd tamásra nézett.

 -De én nem csináltam semmit sem- mondta csevegő hangon.

 Zoli is beért a fák alá, de mielőtt odaért volna a többiekhez, Tamás olyat tett mérgében, amit még soha sem. Ahogy közeledett Szilveszter felé, előre szegezte a talpát és mellkason rúgta a fiút, aki hanyatt esett és nagyot puffant a földön. És itt elkezdődött az, ami eddig soha sem történt meg köztük.

 Dominika nekiugrott Tamásnak, s a haját tépve ellökte a sportcsarnok fala felé. A kosarazók is figyelmesek lettek a balhéra és rohanva közeledtek feléjük. Zoli közben a földön fekvő Szilveszterhez lépett, de mielőtt bármit tehetett volna az érkező Pityu elkapta hátulról és elrántotta a fiútól. Tamás, miközben Dominika húzta a haját, felordított, majd lökést érzett az oldalánál és a földre esett, ám nem épp szerencsésen. A sportcsarnok fala alján lévő szegély eltalálta a fejét, úgy, hogy ő csillagokat látott az ütéstől. Hangokat hallott maga körül és mozgó alakokat. Ám hirtelen valaki megfogta és felrántotta a földről. Szentesi volt az. Unokatestvére leültette a padra és egy zsebkendőt adott neki. Tamás ekkor vette észre, hogy vérzik a feje.

 Próbált szétnézni, mi is történt körülötte. A távolodni látta Szilveszter, Dominika és Brigitta lakját, akik sietve távoztak is a kerítésen keresztül. Vivien mellette ült, vele szemben pedig Pityu állt és magyarázott neki valamit.

 -... hallod amit mondok?- kérdezte Pityu. -Tamás!

 -Igen- nyögte és bal kezével odaszorította a zsebkendőt a fején lévő sebhez.

 Ekkor észrevette a szomszédos padon ülő Zoltán, Ágnest és Renátát. Mögöttük Sebesi állt, majd ő hátat fordított és elindult Szilveszterék felé.

 -Áruló- nyögte Tamás, és érezte, hogy egy vérpatak folyik végén az arcán.

 -Hívjatok mentőt! -szólt Renátáéknak Szentesi.

 Tamás közben Zoli arcát figyelte, akinek szemét kezdték elönteni a könnyek. Tamás nagyjából sejtete mit élhet hát. Nincs rosszabb és kegyetlenebb érzés, mint amikor a barátod elveszi tőled a barátnődet és ellened fordítja. Ugyan ez történt Brigittával és Tamással is régen, s a fiú figyelmeztette is Zolit, hogy baj lehet, de ő vakon bízott a szerelemben. Nagyon rosszul tette.

 -Mindjárt itt a mentő- mondta Renáta.

 -Rendben- bólintott Pityu. -Ki tudsz menni a saját lábadon az udvarból?- kérdezte Tamástól.

 -Igen- nyögte és felállt. Lassan elindult a kerítés felé. -Dominika nem tudom miért lökött el így.

 -Nem ő volt- szólt a háta mögül Zoli. Tamás megfordult és barátjára nézett. -Hanem húgom.

 Tamásnak nagyot dobbant a szíve és gyűlölet lobbant fel benne. Összerándultak az arcizmai és meg akart szólalni, de végül egy szó nélkül megfordult és elsétált a kerítés felé. Vivien, Szentesi, Zoltán és Pityu követték.

 -Jól vagy azért, nem szédülsz?- kérdezte Vivien, mikor mellé ért.

 -Nagyjából- nyögte Tamás. Csak remélni tudta, hogy nem tört be a feje.

 Este kilenc óra fele már Zoltán autójának anyósülésén ült. A fiú elhozta őt a kórházból, hogy ne kelljen tömegközlekednie, amiért Tamás nagyon hálás volt. Annak is örült, hogy a seb nem volt nagy, és nem kellett bevarrni, csupán egy gézdarabot kötöttek a fejére, amit másnap már le is vehetett.

 -Jól lerúgtad azt a szemetet a padról- szólalt meg Zoli, miközben haladtak Tamás lakása felé.

 -Igen- morogta Tamás. -Felidegesített, ahogy megjátszotta magát. Direkt csinálja a mocsok, hogy téged irritáljon.

 -De szerencséje volt, mert ha én rúgom meg, eltörik valamilye- mondta szájhúzva Zoli.

 -Az biztos- bólintott Tamás. Nem akarta mondani, hogy azért cselekedett inkább ő.

 Nem is esett több szó köztük, egészen a célállomásig. A panelház mögötti parkolóban tette ki Zoli Tamást.

 -Köszi, hogy haza hoztál- mondta hálásan Tamás és kiszállt a kocsiból.

 -Szivesen barátom- mondta Zoli. -Holnap menjek veled anyádékhoz?

 Tamás habozott, majd rávágta:

 -Oké, gyere, majd dél fele átugrok a kocsival és majd azzal megyünk.

 -Rendben. Na helló- köszönt el Zoli.

 -Pá- intett a kifaroló kocsi után Tamás és elindult felfelé.

 A lakásába érve azonnal levetette magát a kanapéra és a kezébe vette az aznapi újságot, amit reggel nem volt ideje elolvasni. Az első oldalon meg is akadt a szeme ezen a feliraton:

 "A gyilkos tőr"

 Tovább olvasott és megtalálta, amit már rég keresett.

 -Érdeklik a műkincsek? Szeptember 7-én megnézheti ön is azt a tőrt, amit Horváth Imre tudós fedezett fel a Mátrában. Fantasztikus kiállítások és rövid beszédek lesznek, minden műkincsimádó részére. Itt a helye, ha ön is az!

 Így szólt a szalagcím utáni rövid leírás. Tamás elhatározta, hogy elmegy a bemutatóra és ha lehet, még többet megtud a tőrről és a többi titokról, ami még körülötte lappang. Félredobta az újságot, és megszólalt a telefonja, ami az asztalon volt. Gyorsan felvette.

 -Halló?

 Kis csend után megszólalt a készülékben Gera András hangja.

 -Szervusz, András vagyok. Csak azért kereslek, mert találtam néhány érdekességet.

 Tamásnak elkerekedett a szeme.

 -Mesélj!

 -Tudod, lehallgattam a telefont és megfigyeltem a beszélgetés végét. A gyilkossági szakértők eredménye szerint a beszélgetés után öt-hat perccel lőhették le, tehát a gyilkos a szobában volt és hallotta a beszélgetést.

 -De be van kamerázva az épület, a videó mindent felvett, nem?

 -Hát ez az! Az összes kamera képe sötét volt aznap.

 Tamásnak elakadt a lélegzete.

 -Az hogy lehet?

 -Nem tudom, de elég bizarr, hisz a megfigyelő embereink aznap működőképesnek találta az összeset.

 Tamás nem tudott mit mondani erre.

 -Amúgy hallottad, hogy a városba hozzák a kegytárgyadat?- kérdezte Gera.

 -Igen- válaszolt Tamás.

 -Ez előcsalogathatja a gyilkost. Ha mész, együtt megyünk.

 -Rendben- mondta Tamás. -Amúgy van még valami?

 Kis csend után Gera beleszólt a telefonba.

 -Nincs semmi sem- mondta. -Most le kell tennem. Szevasz.

 -Szia- köszönt el Tamás és kinyomta a készüléket.

 Igen bizarr dolognak ítélte el a történteket és még jobban eluralkodott rajta a félelem. Nem érezte magát biztonságban, már csak azért is, mert aki megölte Zsikayt, szabadlábon van és talán őt figyeli. Most egyáltalán nem érdekelte Szilveszter, csak arra tudott gondolni, mi lesz másfél hét múlva és vajon kiderül-e ki áll a háttérben.

5.fejezet

Gyanú

 Tamás másnap reggel a konyhában üldögélt és egy bögre forró teát iszogatott. Kezével a fejét támasztotta és a kinti tájat nézegette, s Gera szavain gondolkodott. Elég nehéz ügy lehet, ha még ő, mint nyomozó sem tudja kibogozni a szálakat, és ő megbízik benne, hisz igen régóta ismeri, még ha volt egy három éves kimaradásuk is.

 Egyébként nem sokáig üldögélhet a konyhában, hisz fél óra múlva mennie kell Zoltánhoz és indulnak ki Algyőre a szüleihez. Szinte mindig a barátjával látogatja meg őket, s ezt most se tervezte másként. Felállt az asztaltól, s akkor szemet szúrt neki egy kék színű, kombi autó, ami sötétített ablakokkal leparkolt épp az ablak előtt. Ám senki sem szállt ki belőle. Egy darabig figyelte, majd  besétált a szobájába.

 Az autóból egy talpig feketébe öltözött férfi szállt ki és elindult a panelház bejárata felé. Keze a bal zsebébe volt dugva, s fekete napszemüveg díszelgett a fején. Tamás épp kilépett a lakása ajtaján és bezárta azt. Elindult lefele a lépcsőn, amikor a fordulóban megtorpant. Megtapogatta a zsebeit, s rájött: a kocsi kulcsot fent hagyta. Megindult felfelé, amikor hangos durranások hallatszódtak a földszintről, majd három golyó fúródott a mögötte lévő falba. Egy pillanatra megfagyott benne a vér, majd a távolodó léptek hallatára lerohant a lépcsőn, egyenesen a hátsó kijárat felé, amerre a titokzatos alak menekült. Kicsit megtorpant és a háta mögé nézett, amikor is egy felháborodott lakos rontott le a lépcsőn. Újabb zaj jött, ezúttal kintről. Valaki összetört valamilyen üveget.

 Nagy megszaporázta a lépteit, s kilépett a hátsó ajtón. Szétnézett, s meglátta, azt, amitől újabb hatalmas sokkot kapott: Szilveszter rohant el a panelház mellett, mintha menekülne valaki elől, s Tamás jól tudta kitől: tőle.

 -Ez lehetetlen- nyögte, s felnézett a konyhaablakára.

 Az ablakot bizonyára egy kővel betörték, s ez lehetett a legutolsó zaj forrása is. Innen a tekintete a kék autó helyére folyt, ami már nem állt ott, hűlt helye volt. Nézelődését az ajtón kirontó lakos, egy idős hölgy zavarta meg.

 -Már megint te? A múltkor is füstbombát dobtál a liftbe, ha de lövöldözni?!

 Nagy ránézett a nénire.

 -Az három éve volt, és nem én lövöldöztem, hanem rám lőttek!- ordította és előkotorta a mobiltelefonját. -Vén hülye- motyogta és belépett a lépcsőházba.

 -Rá lőttek?- kérdezte magától a néni és ő is a fiú után ment.

 Pár óra múlva Zoltán, Vivien és Tamás a panelépület mögött állt, s a frissen kicserélt konyhaablakot bámulta. Zoli most se tudta felfogni, hogy Szilveszter lőtt rá Tamásra.

 -A rendőrségnek mit mondtál?- kérdezte Tamástól, s közben a két rendőrautót bámulta, ami pár méterre mellettük állt.

 -Az igazat, este kell bemennem szembesítésre.

 -És biztos Veszti volt? Nem láttad rosszul?

 Tamás széttette a kezét.

 -Biztos vagyok benne- mondta a lány szemébe, aki láthatóan elhitte neki. -De hogy honnan szedett pisztolyt és miért van rám ennyire kibukva, azt nem tudom.

 -Tegnap azt mondta, hogy megfizetsz még ezért- húzta el a száját Zoli. -De nem hittem, hogy eddig elmegy. És szüleidnek szóltál?

 -Igen- bólintott Tamás. -Holnap után mehetünk.

 Zoltán bólintott, s elindult az autója felé, ami a hátuk mögött állt a parkolóban.

 -Majd a pályán találkozunk- mondta, intett Viviennek és Tamásnak és elhajtott.

 Ők ketten pedig megvárták a nyomozás végét, s elsétáltak a másik irányba, kiszellőztetni a fejüket.

 -Nem mész dolgozni máma?- kérdezte Tamás a lánytól.

 -De, majd este- mondta Vivien. -Kérdezhetek valamit?

 -Kérdezz- mondta Tamás elmosolyodva.

 Vivien nagy levegőt vett.

 -Hogy hogy nem kerestél magadnak egy barátnőt sem, már hat éve?

 Tamás legyintett.

 -Nem tudom, nem volt időm, meg különben is túl sokat csalódtam, s ha itt van az igazi, akkor úgy sem állok ellent neki. De te se kapkodod el a férjtalálást. Hisz te is már húsz éves vagy.

 -De az más, nem nekem kell rohangálnom a pasik után- mondta a lány.

 -Az is igaz, de tétlen se lehetsz, alig mozdulsz ki. A pályán és az éttermen kívül nem nagyon mászkálsz.

 Vivien megrántotta a vállát.

 -Majd ha lesz egy kis kedvem, akkor elmegyek valahova, de én veletek is megvagyok.

 Tamás újra elmosolyodott.

 -Pedig nem vagy egy csúnya lány.

 Vivien elmosolyodott, de egy szót sem szólt. Lassan sétálva Tamás hazakísérte a lányt, majd a búcsúzkodás után Szentesi lakása felé vette az irányt. Nem sokat beszélt mostanság unokatestvérével és meg akarja tudakolni, hogy Szilveszter mondott-e neki is valami olyat, amiből lehet következtetni a mai eseményekre.

 Néhány perc múlva már a háza előtt is volt, de látta, hogy nem is kell felcsengetni: Szentesi lent ült a padon Ágnes és Renáta társaságában.

 -Szia- köszönt kórusban a három fiatal Tamásnak.

 -Szervusztok- köszönt vissza Nagy és leült melléjük.

 -Hallottuk mi volt Vesztivel- mondta a száját húzva Szentesi. -Már bevitték a rendőrök is.

 Tamás hümmögött.

 -Megérdemli. Csak tudnám miért ő lőtt rám, mikor ő okozta az egész bonyodalmat. Zoli is ezért van kibukva.

 -Hát figyelj, lehet, hogy tényleg nem ő volt- mondta halkan Ágnes.

 -Most mire gondolsz?- kérdezte Tamás és végignézett a lány arcán.

 De Renáta már válaszolt is.

 -Tudod, egy hete az egyik barátodat is lelőtték, talán ugyan azaz alak volt most is- mondta a lány.

 Tamás összeráncolta a homlokát.

 -Kétlem, hisz akkor miért futott el onnan?

 -És miért törte még be az ablakot is?- kérdezett vissza Szentesi.

 -Mert látta, hogy félre lőtt, minden egybe vág!- tette szét a kezét. -De ti most kivel vagytok?- kérdezte és felállt a padról.

 -Veled, csak akkor is furcsa, nem szerezhetett fegyvert. De ez délután kiderül úgy is, akkor mész be nem? Nekünk Zoli telón azt mondta.

 Tamás bólintott.

 -Igen, de előtte Piytuval is találkozok. Nah, megyek, szevasztok- köszönt el és sarkon fordult.

 A többiek egy fejhajlással elintézték a köszönést. Tamás nem akart hinni nekik, hogy valaki más lőhetett rá. Hisz számára egyértelmű volt: Szilveszter rá lőtt, elvétette és egy kődarabbal bedobta az üveget, megtorolva az elhibázott lövést. Csak kérdés, honnan akadt nála olyan kődarab, ami sehol a közelben nem fordul elő. Elhessegette a gondolatot, és kitisztult fejjel próbált tovább haladni.

 Öt perc se telt bele, már Pityuval ült az egyik panelház előtti padon, kezükben egy - egy dobozos kólával.

 -Tudod, igen bizarr eset- mondta Pityu. -Hallod, jól meg van kavarva itt minden.

 -Meg hát- mondta Nagy és beleivott a kólájába. -De nem lőhetett rám más.

 Pityu elhúzta a száját és felnézett az égre.

 -Ez most kérdéses.

 -Te is a többiek véleményén vagy?- kérdezte Tamás kissé csalódottan.

 -Nem ezt mondtam. Csak hogy nem tudhatjuk a biztosat. Különben is, ha amikor mellkason rúgtad, még ő is feljelenthet testi sértésért.

 -Ha van nyoma, igen- mondta Tamás idegesen.

 -Annak a rúgásnak?! Tuti, hát lefordult a padról!- hülledezett Piytu. -Tényleg, Brigi nem kért bocsánatot vagy valami?

 Tamás legyintett és újra meghúzta a kólásdobozt.

 -Ugyan! Olyan hülye, mint volt, tesz nagy ívben mindenre és mindenkire, azt szereti, ha neki minden megfelel.

 -Ő már csak ilyen- rántotta meg a vállát Pityu. -Emberek vagyunk, változatosak.

 -Az igaz, de ennyire? Szakadék van néhány ember viselkedése között.

 Pityu bólintott és kiitta az utolsó kortyot a kólásdobozból.

 -Az lehet, de figyelj: ha vége ennek az egésznek, láttad végre azt a vacak tőrt, csapunk egy jó kis bulit, a szülinapodra, oké? Úgy is két hét és itt van, nem?

 Tamás bólintott.

 -De.

 -Na ugye?!- mosolyodott el Pityu és Tamás vállára tette a kezét. -Ne töprengj olyan dolgokon, amiknek nincs jelentősége. Előkerítik aki lőtt, biztos van szemtanú. Más miatt ne aggódj.

 -Mi más miatt aggódnék?- kérdezte Tamás ijedten.

 -Ne terelj, látom a szemedben. Nőügy, mi?- mosolygott Pityu. -Sejtem ki az, de nem mondom ki inkább.

 Tamás elhúzta a száját.

 -Nem nőügy!

 -Dehogynem!- nevetett Pityu. -De figyelj, ha nagy a cink, itt vagyok én is, Zoli is, Szentesi is. A barátok mindig melletted lesznek, ezt ne feledd.

6.fejezet

Lappangó titkok

 Tamás délután barátaival együtt a rendőrség egyik tágas meghallgató termének ajtaja előtt állt. A rendőrök mindenkit egyenként hallgattak meg, s úgy akarták eldönteni, hogy ki is lőtt rá aznap délelőtt. Szentesit, Sebesit és Pityust már kikérdezték, csak Vivien, Ágnes és Renáta volt hátra, akinek Szilveszter mondott bármit is az elmúlt napokban. Dominikát és Brigittát ugyanis már a délelőtt folyamán kikérdezték, és feljegyezték amit vallottak.

 Nagy a sarokban ült Gera társaságában és egy pohár forró, automatából vett teát szürcsölgetett és Vivient figyelte, ahogy épp bemegy a vallatószobába.

 -Figyelj, újra mondom- kezdte Gera. -Nem találtunk a srác kezén lőport, sem arra utaló nyomot, hogy pisztolyt vett és használta is volna. Sőt, a kő, amivel betörte az ablakot, az csak négy utcányival arrébb található, a járdaszegélyben.

 -Akkor csak ő törte be- morogta Tamás.

 -Igen, de lőni talán más lőhetett, de nem tudjuk biztosra. A srácot szabadon engedtük.

 -Mi? És ezt csak most mondod?- háborodott fel Tamás.

 -Dehogy, két órája ezt szajkózom, csak te bambultál, mint Rozi a moziban- szólt vissza Gera. -Fél óra és ti is mehettek.

 Ekkor Pityu lépett eléjük, kezében egy üveg ásványvízzel.

 -Áhh, imádom ezt a löttyöt- mondta, miután meghúzta az üveget. -A Mizse mindent üt.

 És ez szó szerint így van. Ez az ásványvíz Tamás és baráti körének a kedvelt itala, mivel nem csupán olcsó, de a rövid kupakzáró felületnek köszönhetően, egy pöccentésre kinyílik, s ha elég benne a szénsav, valami olyan erővel lövi ki a kupakot, mint egy ágyú.

 Tamás elmosolyodott Pityu szavain.

 -Egészségedre- mondta. -Amúgy honnan szedted?

 Pityu ekkor a hátán lógó hátizsákra mutatott.

 -Ha nem zavar, már két órája rajtam van, mióta ide jöttünk.

 Tamás az arcába temette a kezét.

 -Máma nagyon kihagyok- nyögte.

 Pityu megveregette a fiú fejét.

 -Ne aggódj, lesz még jobb is.

 Ekkor kitárult a szoba ajtaja és Vivien lépett ki rajta, s helyére Ágnes ment, majd becsukódott az ajtó. Tamás követte az ajtón kijövő lány minden mozdulatát.

 -És még nem nőügy- mosolygott Pityu és elfordult, majd újabbakat kortyolt az ásványvízbe.

 Vivien odalépkedett Tamáshoz és helyet foglalt mellette.

 -Minden rendben, elmondtam az igazat- jelentette ki.

 -Hát rendben- sóhajtott Tamás. -Hamarosan indulunk.

 Vivien is felsóhajtott.

 -Hál' istennek- mondta és elővette a mobiltelefonját, hogy megnézze mennyi az idő. -Úgy is hamarosan mennem kell dolgozni.

 -Akkor elviszlek- mondta a lánynak.

 Vivien elmosolyodott.

 -Rendben.

 Tamás visszamosolygott a lányra, majd a plafonra tekintett. Elhatározta, ma este valahogy lazítania kell, hogy kipihenje a mai nap fáradalmait.

 Késő este felé járt az idő. Tamás otthon ült, kedvenc kanapéján és ásványvizet szürcsölt egy műanyag palackból. A tévét nézte már több mint két órája, mivel aludni nem tudott, s a pályán se volt kedve maradni. Különben is, Szilveszter is lent volt, semmi kedve nem volt vele is találkozni. Miután Vivient elvitte a munkahelyére egyenesen hazament és beült a televízió elé.

 A rendőrségen történt dolgok jártak a fejében, s hogy ki is lőhetett rá, ha nem Szilveszter volt az. S Pityu szavai is a fejében jártak. A fiú mindig is tudta, hogy ő mit gondol, s most is ráhibázott. Nőügy. Ez a szó járt Tamás fejében állandóan. Igaza van Pityunak -gondolta. Egyre idegesebb lett, s felpattant a kanapéról, félredobva az ásványvizet, s kis híján átesve a kosárlabdáján kilépdelt a fürdőszobába. Felcsapta a lámpát, s a tükörbe nézett.

 Egy húszéves, kissé meggyötört arcú, rövid sötétbarna hajú fiatal fiú nézett vissza rá. Elfintorodott és a mosdókagylóra csapott.

 -Szar az élet- morogta és újra a saját arcképe szemébe nézett.

 Elöntötte a fejét a vér, s kezeivel lesodorta a mosdó szélén álló fogmosó készletét és a szappantartót, ami porcelánból volt. Utóbbi hangos csörömpöléssel összetört a földön.

-Na a jó...- szitkozódott és kisétált a fürdőszobából, égve hagyva a lámpát.

 Ekkor megszólalt a kaputelefon. Megtorpant, és a faliórájára nézett. Fél tizenkettő volt. Felvonta a szemöldökét és a kaputelefon kagylójához sétált, s lassan felemelte azt.

 -Tessék?

 -Szia, Vivi vagyok, zavarok?

 Tamás nagyot sóhajtott.

 -Nem dehogy, gyere- mondta és a készüléken lévő gombbal kinyitotta a kapubejárót. 

 Lassú mozdulatokkal kilakatolta az ajtót és kinyitotta azt. A sötét folyosón meg is pillantotta a hosszú hajú lányt.

 -Jó estét- köszönt Vivien és három puszit nyomott a fiú arcára.

 -Szia- köszönt vissza nyomottan Tamás. -Hogy hogy ilyen későn?

 -Láttam mennyire kész voltál a rendőrségen- mesélte Vivien és besétált Tamás szobájába, míg ő becsukta az ajtót. -Gondoltam jól esne egy kis beszélgetés, sejtettem, hogy nem alszol- mondta és leült a kanapéra.

 -Még ha akarnék se bírnék- nyögte Tamás mikor belépett a szobába és leült Viviennel szemben, az ágyra.

 Vivien összeráncolta a szemöldökét.

 -Miért nem?- kérdezte, de megpillantotta a világító lámpát a fürdőszobában és a bent heverő porcelándarabokat. -Mit törtél el?

 -Csak egy szappantartót- legyintett Tamás és nagyot ásított. Észrevette, hogy megy még a tévé a hírcsatornán, és a kanapéhoz lépett, felvette a távirányítót és kikapcsolta a készüléket.

 -Nah, szóval mi bajod van?- kérdezte Vivien mikor Tamás visszasétált az ágyhoz és leült rá.

 -Semmi- nyögte Tamás és elterült az ágyon. -Minden rendben van.

 -Figyelj- kezdte Vivien és felállt a kanapéról- hat éven át mindent megbeszéltünk, mindent tudtunk egymásról, minden rendben volt. Voltak mélypontok, és te akkor is kitartottál, nehogy most hagyd el magad!

 Tamás ránézett a fiatal lányra.

 -Az tök rég volt- mondta. -Tizenöt éves voltam, változtak a dolgok.

 -De hisz pont te oktattál, hogy gondolkodjak optimistán, nézzem a dolgok jó oldalát- mondta Vivien és az ágya mellé lépett.

 Tamás a plafonra helyezte a tekintetét.

 -Tudom- nyögte egyszerűen.

 Vivien hirtelen a kezéhez kapott és felrántotta őt az ágyról. Ekkor lehetett észrevenni a közöttük lévő magasságban az egy fejnyi eltérést.

 -Figyelj! Még ha nem árulod el, hogy mi a baj, ne szenvedj ilyen látványosan, jó?!- mondta szúrós szemmel a lány.

 Tamás a szemeit forgatta.

 -Jó.

 -És még valami... Mesélted, hogy itt Szegeden lesz annak a tőrnek a bemutatója. Én is veled megyek, ahogy Zoli is.

 -Na de...- kezdte Tamás, de Vivien a szájára tette a kezét és elnémította.

 -Semmi de, veled megyek. És tudod miért? Hogy kiderítsem mi a bajod, ha nem árulod el.

 Tamás felsóhajtott.

 -Rendben- mondta.

 Vivien elengedte a kezét.

 -Akkor jó- mondta. -Amúgy mondott valamit a nyomozóbarátod?

 -Nem sokat, a kollégái szerint nem Veszti volt, hanem ugyan az, aki Zsikayra lőtt, mert ugyan olyan golyó volt a falban, ami Zsikay testében.

 Viviennek elkerekedett a szeme.

 -És te itthon tudsz ülni egyedül, a sötétben? Bármikor rád törhetnek!