_{Nagy Tamás bemutatja}

_{(A Gömb és a Halálos álmok után)}

Barát vagy ellenség

„Mindig kell, hogy legyen valaki melletted, különben elveszel az élet forgatagában!”

¤¤ Hivatalos bemutató ¤¤

1.fejezet

Rémhírek

 Nagy Tamás egyszerű ember volt. Minden nap reggel dolgozni indult, hétvégenként szórakozott, és sok időt töltött a barátaival. Ám volt egy furcsa szokása, hisz kinek ne lenne? Egy elfeledett, ősi társadalom nyomai után kutat, immáron öt éve. Leginkább a társadalom szent ereklyéi mozgatják a fantáziáját, hisz állítólag hatalmas erővel bírnak.

 Barátai közül vannak, akik nem nézik jó szemmel az ez iránti rajongását, de ezt persze nem mondják a szemébe, hisz nem akarják megsérteni. Tamás ugyan úgy űzi hobbiját, semmi sem lohasztja le. Szeged külvárosi részében él egy panelház első emeletén, egyedül. Barátai bőven akadnak, akikkel szinte minden nap találkozik, immáron hat teljes éve. Közelgő huszonegyedik születésnapja miatt pedig sokkal jobb kedve van, mint bármikor élete folyamán, ugyanis barátaival kerti partit készülnek rendezni szülei algyői házában.

 Munkahelye egy kis elektronikai áruház volt, ahol kisegítőként dolgozik, bár titkon a bolt számítógépén információkat szerez a rejtett hobbija felől. Tudja, hogy kockázatos, de annyira beleőrült, hogy képtelen abbahagyni. S egy ugyan ilyen, átlagos munkanap után, kissé nyúzottan érkezett a lakásához közel lévő iskola sportpályájára.

 -Milyen napod volt?- kérdezte az egyik barátja, Sebesi Péter, amikor beért a pályára, a hóna alatt egy kosárlabdával.

 -Semmilyen- nyögte Nagy egyszerűen, s ledőlt a közeli padra. – Az interneten lógtam, míg nem jöttem.

 Sebesi felvonta a szemöldökét és szemüvege alatt ránézett barátjára.

 -Csak nem megint azt a hülye oldalt nézted, ahol ijesztgetik az embereket?

 Nagy bólogatott.

 -Az nem ijesztgetés. Tényleg létezik az a valami.

 -Ugyan már, te is tudod, hogy badarság, soha, sehol nem jegyeztek fel olyan tárgyat, ami után megszállottan kutatsz.

 Ezzel arra célzott, hogy Tamás már hosszú ideje az a  bizonyos elfeledett nép kegytárgyai után kutat, ami Magyarország területén élt, egykor.

 -És ha mégis igaz? Hallottam, hogy párat meg is találtak belőle, és be fogják mutatni őket a közeledő tudományos fogadáson.

 Sebesi a fejét rázta.

 -Ez hülyeség, én mondom- mondta és felállt a padról és elvette Nagy kosárlabdáját és elindult a kosárpálya felé.

 Nagy épp követte volna, amikor megcsörrent a mobiltelefonja. Előkapta a zsebéből és látta, hogy a rendőrségről az egyik közeli ismerőse az.

 -Tessék, mondjad- szólt bele a készülékbe.

 A vonal túloldalán a férfi hangosan szuszogott, mintha kilométereket futott volna.

 -Hallod, ne kérj többet, hogy kutakodjak ezek után a tárgyak után- hadarta a férfi.

 Nagy összeráncolta a szemöldökét, majd felállt és a pálya felé elindult barátja után ment.

 -De mi történt?- kérdezte közben a telefon túloldalán lévő férfitől.

 -Nem mondhatok semmit sem, de hagyd a francba azokat a cuccokat, és engem se keress egy darabig- lihegte, majd hosszú sípolás jelezte, hogy a férfi letette a telefont.

 Nagy elhúzta a száját, és zsebre dugta a telefont. Nem tudta mire vélni a dolgot, de furdalta a kíváncsiság és egy kis dühöt is érzett a rendőrismerőse iránt, hisz csak annyit kért tőle, nézzen át néhány aktát a kegytárgyak után.

 Mikor a pályához ért, megpillantott még további három embert, akik szintén a barátai közé tartoztak, ám az egyik egy közelebbi hozzátartozója volt. Szentesi Gábor az unokatestvére volt. A további két ember, pontosítsunk, inkább fiatal nő Vas Ágnes és Orvos Renáta volt. Amint közelebb ért, intett nekik.

 -Szasztok- köszönt oda és egy, a földön lévő labda után kapott.

 -Szia- köszöntek vissza, de a Ágnes és Renáta azonnal visszabújt egy magazin lapjai közé és sutyorogni kezdtek.

 Szentesi odalépett Nagyhoz és kezet rázott vele.

 -Téged is lehet látni?- kérdezte és kivette a férfi kezéből a labdát és a közeli kosárpalánkra dobta. Kosarat dobott.

 -Hát, egy héten egyszer, biztos láttok itt, hisz már tíz éve ide járunk- mosolygott Nagy. -Ti megint egy pletykalapot bújtok?- fordult az újság mögé rejtőzött lányduótól.

 Renáta kinézett a magazin mögül.

 -Jobb, mintha egy nem is létező nép cuccai után rohangálnánk- mondta, majd kinyújtotta a nyelvét és újabb sugdolózásba kezdett a barátnőjével.

 Nagy elmosolyodott, majd ő is a pályára ugrott, majd unokatestvérével egy gyors kosármeccset kezdett játszani, amiből Sebesi is kivette a részét. Így ment egészen este hét - nyolc óráig, mire a többi létfontosságú ember is megérkezett. Akkor aztán bevonultak az iskola tornaterme melletti padhármasra és ott ülve sztorizgattak és vicceket meséltek. Mivel olykor többen voltak a kelleténél, egy igen használt ágy matracát is behozták, az iskola udvarára, ülőhelynek.

 Öt emberrel bővült az eddigi létszám. Leérkezett, a hosszú, sötétbarna hajú Deák Vivien aki a közeli étteremben felszolgálóként dolgozik, a szemüveges Udvardi Szilveszter, becenevén Veszti, a kopasz és nagy számítógépes játékkészítő múlttal rendelkező Kordás Tibor, a nagy focista hírében álló Tóth Sándor és végül, de nem utolsó sorban az osztag humorzsákja, Mihály István, röviden Pityus.

 -És akkor, a srác meg visszaszólt az ellenőrnek, hogy a nevem Elek, Blicc Elek- mesélt egy régi sztorit Pityus, aki a középső padon ült és ricát ropogatott. Mellette nem ült senki, mivel nem épp kistermetű ember volt ő, kivéve Sebesi, aki mellé telepedett és szintén napraforgó magot majszolt.

 A poénra az egész banda nevetésben tört ki, még Nagy is, aki épp a poros matracon feküdt és éppen ásványvizet ivott.

 -Milyen napod volt?- fordult a tőle nem messze álló Vivienhez.

 A lány elgondolkodott.

 -Hát unalmas- mondta és félig hallgatta Pityus újabb poénját.

 Nagy a fejét rázta majd felpattant a matracról.

 -Neked mindig az- mosolygott.

 Viven visszamosolygott rá.

 -Hova mész?- kérdezte, mikor látta, hogy a fiú felállt.

 -Mennem kell haza, már nyolc óra lesz, lassan.

 Pityus leállt a meséléssel és kiköpte a szája szélére akadt napraforgómagot.

 -Már mész? Ne már!- fakadt ki, mikor Nagy közeledett feléje, a kezét nyújtva.

 -Van még egy kis elintézni valóm otthon- mondta és kezet rázott vele.

 Pityus újabb adag ricát rakott a szájába.

 -Még mindig azok az ostoba kegytárgyak vagy mik?- kérdezte, miközben Nagy a többi fiúval is kezet rázott.

 -Te sose foglalkoztál ilyenekkel régebben- szólt bele Kordás Tibi is.

 Tóth szintén bólogatott.

 -Ez van, engem most ez érdekel- mondta és miután mindenkivel kezet rázott, elindult kimászni az iskola területéről.

 -Nem kell segítség?- kérdezte Vivien, mikor már távolodott.

 Nagy megállt és hátranézett a lány arcára. Halványan elmosolyodott.

 -Ha kell, akkor se szólnék, mert nem akarlak titeket ezzel terhelni- mondta.

 Erre mindenki fújjolni kezdett.

 -Már megint kezdi!- fakadt ki az unokatestvére.

 -Elég a rohadt önkritikából!- szólt oda neki Tóth.

 Mindenki nevetni kezdett. Nagy se bírta megállni, de végül tovább indult.

 -Nah, jó éjt!- szólt még vissza és eltűnt a tornaterem épülete mögött.

 Jó hangulatban indult meg a közeli panellakása felé. Közeledő huszonegyedik szülinapja csak még dobott a kedvén. Már szinte ugrálva lépdelt fel a lakásához. Bedugta a kulcsot a zárba és belépett a lakásba. Fütyörészve levette a pólóját és a fürdőszobába hajította, majd a nappaliba sétált és a sarokba dobta a kosárlabdáját.

 Igazi legény - lakás volt az övé. Minden szétdobálva, egymás hegyén - hátán. Őt ez viszont nem zavarta, hisz önmaga irányított mindent. Dédnagyanyja lakott itt, ám pár éve sajnos ő már nem lehet közöttük. A fiatal fiú ide költözött, a közeli faluban lakó szüleitől és húgától, de velük minden nap tartja a kapcsolatot.

 Az asztalon álló üzenetrögzítős telefonhoz lépett, látta, hogy pár perce érkezett rá egy hívás. Benyomta a lejátszás gombot. Egy férfi szólalt meg, ráadásul ez is az egyik rendőrismerőse volt. Érdeklődve hallgatta a féri hangját.

 -Szervusz Tamás, baj van. Tudom, hogy Zsikay vele beszélt utoljára- Zsikay volt az a férfi, akivel Nagy a délután folyamán beszélt-  és gondoltam veled is közlöm, mi is történt és örülnék, ha már most ide tudnál jönni. Zsikayt valaki lelőtte az irodájában.

 Nagynak nagyot dobbant a szíve.

 -Remélem bejössz, még ma este fél kilencig, addig várlak, itt a rendőrségen, utána a házamhoz gyere. Üdv.: Gera András.

 A hosszú sípolás szinte szöget ütött a fejébe, akkora sokkot kapott. Nem tétovázott, felkapta az asztalról, a csokoládépapírok közül a kocsijának a kulcsait, magára húzta az imént levetett pólót, s futólépésben elindult a panelház mögötti parkolóban pihenő öreg autójához.

2.fejezet

A rég látott barát

 Tamás ahogy leért a földszintre, kirúgta a panelház hátsó ajtaját. Elé tárult a parkoló és a töbi autó közt álló, kék autója. Megpergette a kocsi kulcsait az ujjai között és elszáguldott az autója irányába, ám az úton áthaladva nem vette észre a feléje közeledő négykerekűt, amely hangosan dudálva lefékezett, nehogy elüsse őt.

 -Nem látsz, barom?- üvöltötte ki egy nagydarab fickó az ablakon Nagynak, de amikor meglátta kire is dudált, elkerekedett a szeme. -Tamás?

 Tamás egy pillanatig nem ismerte fel a férfit, majd elmosolyodott.

 -Zoli? Bakker, de rég láttalak!- kiáltott fel és barátja autójának ablakához sietett. -Hallod sietnem kell, este elnézek felétek, oké?

 Miközben ezeket megkérdezte benézett a barátja kocsijába. A hátsó ülésen feküdt Zoli barátnője, és látszólag aludt.

 -Rendben- bólintott Zoli. -Őt hagyd, kicsit sokat ivott- morogta, mikor észrevette Tamás tekintetét.

 -De te ugye nem?

 -Én tiszta vagyok- tette szét a kezét Zoli.

 Tamás bólintott és hátrálni kezdett.

 -Akkor kilenc, vagy tíz óra fele ott vagyok- mondta, majd az autójához sietett.

 -Rendben- szólt vissza Zoli és elhajtott az utca vége felé.

 Tamás beindította az öreg autóját, kitolatott a parkolóból és elindult a belváros felé. Megörült rég nem látott barátjának. Bomba Zoltánt is nagyon régóta ismeri, húgával, Brigittával együtt, bár a lánnyal nincs jó viszonyban már jó pár éve. Még most is elszorul a torka és elönti az agyát a vér, ha rá gondol. A lányt még Udvardi Szilveszter uszította ellene, csakhogy magának szerezze meg a lányt, ami persze nem történt meg. Tamás azóta nem beszél Szilveszterrel, és Brigivel sem, aki igen irritáló módon viselkedik vele.

 Tamás feljebb váltott eggyel, és gyorsabban haladt. Már nem volt messze a belvárostól. Ha Zsikay tényleg meghalt, akkor iszonyú nagy baj lehet- gondolta és felnézett a lassan befeketedő égre. Az élete folyamán megtanulta: barátai mindenkinek vannak, de leginkább saját magára számíthat az ember. És talán neki is eljön az a pillanat, amikor csak magára számíthat és nem lesz senki se mellette, hogy megvédje.

 Addig gondolkodott, míg megérkezett a rendőrség épülete elé, ahol elég nagy volt a nyüzsgés. Leparkolt egy üres helyre és kiszállt a kocsiból. Miközben az ajtót zárta be, megfigyelte a terepet. Négy villogó rendőrautó állt az épület bejárata előtt és egy mentőautó. Elhúzta a száját, és megindult a bejárat felé. Meg is pillantotta a barátját, aki üzenetet hagyott neki telefonon.

 -Na végre- mondta a barátja és kezet rázott vele, majd egymás mellett beléptek az épületbe, ahol le - föl rohangáltak az emberek. -Elég durva eset.

 -Nekem mondod?- fakadt ki Tamás. -Miért lőhették le?

 Gera halkabbra vette a szót.

 -Figyelj, azt gyanítjuk hogy az internetről leszedett titkos fájlok miatt tehették el láb alól- kezdte a mondanivalóját. -És ezekre te kérted meg.

 Tamás nagyot nyelt.

 -Én tehetek a haláláról?- kérdezte elcsukló hangon.

 Gera a fejét rázta.

 -Nem ezt mondtam- suttogta.

 Megérkeztek egy fehér szalaggal elzárt szoba elé, ahol egy egyenruhás állt. Gera felmutatta neki a jelvényét.

 -Ő velem van- bökött Tamásra.

 Az őr bólintott. Gera ezután átlépett a fehér szalag felett és Tamás is ezt tette. Bent a földön egy vértócsát látott és a rendőrség által megszámozott nyomokat.

 -Hogy történt?- kérdezte Tamás és közelebb lépett a földön heverő töltényhüvelyhez.

 -Hát, hangtompítós lehetett, senki nem hallott semmit sem. Most kérdezik ki azokat, akik bent voltak.

 -Aki tette, szerintem rég kereket oldott- motyogta Tamás.

 Gera bólintott és az íróasztalhoz lépett.

 -Szerintem is, de ez rutin ellenőrzés, minél jobban szűrjük a levet, annál több anyag akad fent a hálón.

 -És annál nehezebb kiválogatni- húzta el a száját Tamás.

 Gera nagyot nyelt és Tamás mellé állt.

 -Figyelj, hogyha tényleg a vacak kegytárgyaid miatt ölték meg, te is veszélybe lehetsz, ez nem játék- mondta halkan.

 -Akkor te figyelj!- emelte fel a hangját Tamás. -Ne mondd, hogy egy ilyen ügy miatt embert ölnének!

 -Te mondtad, hogy a tárgyaknak erejük van!- szólt vissza Gera.

 Tamás felvonta a szemöldökét.

 -Igen, de te ebben nem hittél.

 Gera az íróasztalra csapott, úgy hogy eldőlt az azon álló gyertyadísz.

 -Már nem tudom mit higgyek!- üvöltötte.

 A zajra az ajtó előtt álló őr benézett a szobába.

 -Nincs semmi- legyintett az őr felé Gera, mire az értetlen arccal elfordult.

 Tamás mély levegőt vett. Nem akart hinni Gerának, hogy azért ölték meg Zsikayt, mert túl sokat tudott, ám az eszébe ötlött a Zsikayval lebonyolított délutáni telefonbeszélgetése.

 -Te figyelj, le lehet hallgatni Zsikay telefonbeszélgetéseit? -kérdezte Gerától.

 -Igen, miért?

 Tamás nagy levegőt vett és elindult kifelé.

 -Tedd meg és hívj fel holnap. Talán neked van igazad.

 -Jó, oké, de te most hova mész?

 -Egy baráthoz, utána egy internetházba- mondta Tamás. -Ne felejts el hívni- szólt és elhagyta a szobát.

 Gera értetlenül nézett barátja eltűnő alakja után.

 -Rendben- motyogta és felállította az eldőlt díszt.

 Tamás idegesen érkezett barátjához, Bomba Zoltánhoz. Kicsit ideges volt, de nem csak Zsikay meggyilkolás miatt, hanem jól tudta, hogy Brigitta is otthon lesz, amikor felmegy a barátjához. Őt még régebben látta, mint Zolit. Futólépésben ment fel a hetedik emeletre és csak az járt a fejében mit is mondjon Brigittának, vagy egyáltalán beszéljen-e hozzá.

 De sok ideje nem maradt, hisz egyszer csak Zoli lakásának ajtaja előtt találta magát. Megigazította a ruháját, letörölgette az arcát, majd becsengetett. Kutyaugatás hallatszódott bentről, majd egy lágy női hang:

 -Csssss! Negró!

 A hang a kutyának szólt, aki már jó régen a Zoli családjának a háziebe. Keverék kutya, fekete hosszú szőre van és igen barátságos jószág. Érezhette, hogy Tamás jött, mert amint kitárult az ajtó kirohant rajta és felugrott a fiatal férfira.

 -Szia Negró- köszönt neki mosolyogva Tamás és megsimogatta az eb oldalát majd a kinyitódó ajtóra nézett.

 Egy szőkésbarna hajú, karcsú fiatal lány tűnt fel az ajtóban.

 -Öööhh, szia- nyögte Brigitta, mikor meglátta Tamást.

 -Szervusz, a bátyádhoz jöttem.

 Brigitta kicsit zavartan hátraszólt.

 -Zoli, vendéged van!- mondta, majd nem is nézve Tamásra elsietett a saját szobája felé és halk kattanás jelezte, hogy bezárkózott.

 Tamás belépett a lakásba és Negrót beterelve becsukta az ajtót. Ekkor Zoli jött ki a vele szemben álló szobából.

 -Brigi ne kiabálj már, Dominika aludni szeretne!- szólt a húga után. -Téged meg üdvözöllek- mondta és átkarolta barátját, amin Tamás igencsak meglepődött.

 A baráti gesztus után Zoli beinvitálta őt a nappaliba és leültette az egyik fotelba. Tamás látta, hogy a kanapén Zoli barátnője, Dominika alszik.

 -Mi újság veled? Már fél éve nem láttalak!

 Tamás nagyot nyelt.

 -Hát, tudod el vagyok foglalva, kutatok stb…- mondta zavartan Tamás.

 -Jajj, igen Vivien mesélte, hogy még mindig a kegytárgyakat hajszolod- mosolygott Zoli és a kanapéval szemben álló szekrényhez lépett.

 -Kérsz inni?- kérdezte és elővett két üveg sört.

 Tamás még jobban zavarban érezte magát. Fél év után találkoznak és ilyen jól megmaradt a barátságuk? Ennek örült, de furcsának tartotta.

 -Hát, jöhet- mondta.

 Zoli kinyitotta az egyik üveget és Tamás kezébe nyomta.

 -Köszönöm- motyogta Nagy. -És veled mi újság?

 -Hát, jól vagyok- bólogatott Zoli és meghúzta a saját sörösüvegét. -Dolgozok mint a gép, húgomat készítettem az érettségire, meg hasonlók.

 -És átment? -kérdezte Tamás, Brigitta érettségijére utalva.

 -Jah, igen, persze, most jelentkezett egy egyetemre- mondta mosolyogva Zoli. -Minden rendben van.

 Tamás ekkor az alvó Dominikára nézett.

 -Biztos?- kérdezte.

 -Hát igen, vele vannak a bajok- morogta Zoli. -Most egy buliról hoztam haza. Tegnap nem is aludt itthon, valahol Vesztivel volt egy házibuliban. Teljesen kész van szegény.

 -Összeköltöztetek, hogy itt szokott aludni?- kérdezte csodálkozva Tamás.

 -Igen, három hónapja- bólintott Zoli.

 -De azt ugye tudod, hogy nem szabadna engedned, hogy Vesztivel bulizzon. Tudod jól, hogy húgodat is ő uszította ellenem, mi van, ha nálatok is ez lesz?

 Zoli legyintett és megint meghúzta a sörösüveget.

 -Áhh, mi kitartunk egymás mellett- mondta. -Senki se fog minket szétválasztani.

3.fejezet

Előkészületek

 Tamás aznap éjjel rendkívül rosszul aludt. Ágyában össze - vissza forgolódott és fel - felnyögött. Rémálmok törtek rá, s látta a szemei előtt, ahogy pisztolyt fognak hátulról Zsikayra és lelövik. Minden forgott körülötte, s internetes weblapokat látott maga előtt, ahogy vérdíjt tűznek az ő fejére és vadásznak rá. De hirtelen felriadt. Verejtékezett és arca teljesen kipirosodott. Az ablakon beszűrődő utcai fényeken kívül semmi más fényforrás nem volt a szobában, mégis úgy érezte, mintha órákig egy fénylő izzót tartottak volna a szeme elé.

 Megtörölte az arcát és felkelt az ágyából. Az ágya mellett álló asztalról felmarkolta az üres csokoládépapírokat és elindult kifele a konyhába, s esze folyton az álmán járt. Felcsapta a lámpát és a szemetet a kukába dobta, majd bevetette magát a spájzba, egyenesen a hűtőre és egy üveg hideg ásványvizet varázsolt elő belőle. Mikor meghúzta az üveget, az órára nézett. Hajnali három óra volt és megfordult a fejében, hogy lenéz a közeli internetházba. Visszadobta a félig kiivott üveget a hűtőbe, visszament a szobájába, magára kapott néhány ruhadarabot és elhagyta a lakását.

 Kilépve az utcára, az enyhe nyári est szele csapta meg az arcát. Mélyet szívott a levegőbe, s kitisztult fejjel elbaktatott a szemközti panelsor felé. Beletúrt a zsebébe és elővett egy marék aprópénzt és kiszámolt háromszázhatvan forintot, hogy be tudjon ülni a szájberbárba.

 Tíz perc múlva már a kissé kihalt szalon hátsó sorában ült egy számítógép előtt és az egyik híres webes keresőprogramot böngészte. Minden áron többet akart kideríteni azokról a tárgyakról, s hogy kereste -e valaki az elmúlt időben. Már vagy húsz perce bújhatta a weblapokat, amikor végre egy érdekes dolgot talált:

 -Horváth Imre szerint a nép létezett Magyarország területén, s mindent megtett, hogy megtalálja a nép elfeledett temetkezési helyét az Északi - Középhegység ormai között -írta az egyik weboldal. -Kutatócsoportja még 2004 májusában indult (már több mint három éve), s a csapat tagjai közül csak páran tértek vissza, az élen Horváthtal, aki egy igen értékes aranyból készült tőrt hozott magával. A tőrnek állítólag természetfeletti ereje van, (Horváth állítása szerint) az élőnek halált, a holtnak életed ad. Egyébként az Horváth feljegyzései szerint további két tőr található valahol az ország területein, de a titok továbbra is a hegyek belsejében lappang.

 Tamás, miután elolvasta a hasábot, kissé ledöbbent. A cikk, ha igaz, ha nem, igen megrázó. Semmi sem ír, hogy kik és miért nem tértek vissza a hegyek közül, és hogy hol is volt pontosan a kutatás helyszíne. Talán Zsikay épp ezt tudta meg, s ezért ölhették meg.

 Megtörölte a homlokát és tovább olvasott.

 -A közeljövőben tervezik bemutatni a műtárgyat, amely valahol Budapest elrelytett zugaiban van eldugva a kíváncsi és kapzsi szemek elől. Horváth Imre személyesen hozza majd el a napfény városába ezt a remek kincset.

 Tamás újra kisebb sokkot kapott. Tehát ide, Szegedre tervezik hozni a kegytárgyat, de már ebben is kételkedik, hogy valóban kegytárgy-e, hisz egy tőr nem lehet szent tárgy egy ősi törzsnek. Kinyomta a számítógépet és kilépdelt a szalonból. Kelet felől már hajnalodni kezdett, s gondolta itt az ideje haza térni, még ha hétvége is van - nem árt egy kis pihenés.

 Lassan, a dolgokon gondolkodva haladt előre, s elhatározta, ha haza ér utána érdeklődik mindennek, ahogy a kapcsolatai engedik. Ám amint elérte volna a lakását, a közeli padon Vivient pillantotta meg, ahogy lábait a padra húzva, arcát a kezeibe temetve búsan üldögél. Tamás megtorpant. Nem értette mit keres lent ilyen korai időben az utcán. Odalépett mellé.

 -Nem kéne otthon lenned?- kérdezte és leült a lány mellé.

 Vivien ránézett a leülő fiúra. Arca igen nyúzott és álmos volt.

 -Nem bírtam aludni, és lejöttem levegőzni- monda, majd hatalmasat ásított. -És te, miért járod az utcákat.

 Tamás elmosolyodott.

 -Netszalonban voltam- mondta vigyorogva. -Tudod...

 Vivien felnevetett.

 -Igen, gondolhattam volna- mondta mosolyogva. -Sosem értettem mit eszel azon a témán.

 -Hát igen, tudom kicsit érdekes- mondta és komolyabbra fordította a szót. -Tudod, tegnap este meggyilkolták az egyik ismerősömet, és állítólag azért, mert túl sokat tudott erről.

 Viviennek elkerekedett a szeme és lábait a földre tette.

 -Te jó ég!- kiáltott fel elkerekedett szemmel. -Akkor te is veszélyben vagy, vagy mi?

 Tamás a fejét rázta.

 -Nem tudom, senki se tud semmi biztosat. De tudod, négy hét múlva lesz a szülinapi bulim és utána el szeretnék menni és utána nézni mindennek.

 Vivien a fejét csóválta.

 -Én aggódom érted- mondta. -Ez tiszta hülyeség, a saját biztonságodat kockáztatod.

 -De lehet, hogy semmi köze nincs a gyilkosságnak, ehhez a témához!

 Vivien felpattant és elé állt.

 -Akkor is!- dobbantott a lábával. -Most azonnal hazamész és kialszod ezt a hülyeséget.

 Tamás elhúzta a száját, de nem akart veszekedni a lánnyal.

 -De csak ha feljössz egy italra- mosolyodott el.

 Vivien is elmosolyodott.

 -De csak egy fél órára, azután megyek haza- mondta.

 A fiú bólintott és felállt a padról, s a lánnyal együtt elindult a lakása felé. Néhány perc múlva már fent ültek a szobája kanapéján. Viviennek szemet szúrt a szanaszét drimbolt ágynemű a velük szemben álló ágyon.

 -Rosszul aludtál?- kérdezte, mikor Tamás bejött a konyhából két pohár szénsavas narancslével, amit letett a lány előtt álló asztalra, majd helyet foglalt mellette.

 -Hát, igen, nem éppen jól- mondta. -Amúgy örülök, hogy feljöttél.

 -Nincs mit, hisz mát több mint hat éve barátok vagyunk- mondta. -Jah, és köszi- mutatott a narancslére és bele is kortyolt az italba.

 Tamás egy mosollyal nyugtázta és hátradőlt a kanapén.

 -Tudod, nekem nincs több barátom rajtatok, pályásokon kívül.

 Vivien egy szót sem szólt.

 -Anyámék is kint élnek Algyőn, nagyritkán meglátogatom őket, csakhogy ne szóljanak, hogy feléjük se hederítek.

 -Na de nevelőapud elég kegyetlen volt veled régen.

 Tamás elhúzta a száját.

 -Még most is, talán nem tudja elviselni, hogy egy évismétlés után is megélek normálisan- sóhajtott fel. -Mindig piszkálta valami az orrát.

 Vivien bólogatott.

 -Na, de mesélj, Zoli felhívott, hogy voltál náluk. Brigivel nem beszéltél?

 Tamás a fejét rázta.

 -Nem, a szobájába menekült, mint régen- sóhajtott fel.

 Vivien elhúzta a száját.

 -Az cink- mondta és beleivott újra meghúzta a poharat, s Tamás is így tett.

 Az előre megegyezett fél óra helyett másfél óráig volt Vivien fent nála, s a régi közös emlékekről beszélgettek. Tamásnak jót tett a kis lelki beszélgetés a lánnyal, s jobban viselte a megtudott dolgokat. Hajnalai öt fele ment el Vivien tőle, s ő utána hanyatt vetette magát az ágyába. A plafont bámulta, ahol a lecsapott szúnyog - maradványok emlékeztették a régi emlékekre. Összeszorult a szíve, s behunyta a szemeit. Olyan érzés kerítette hatalmába, mint még eddig soha sem az életében. Úgy érezte, veszély közeleg, s nem csak rá, de más emberekre is hatással lesz.